(Folyamatosan bővül!)

háromszoros őrültség, az első, hogy megtörténik, a második, hogy elbeszélem, a harmadik, hogy valaki még le is írja, hogy el ne kallódjon, ismerje el, ön a legbolondabb háromszoros bolond, bolondus termaximus - - -    még ezenfelül is van valaki, aki a fotőjben kényelmesen elhelyezkedik, még rá is gyújt, a könyvet kinyitja, és olvasni kezd, ez az ember, mondom, már olyan bonyolultan bolond, hogy itt minden meghatározási kísérletnek csődöt kell mondania


I. rész

vajon az embernek, ha nem tudja, hogy kicsoda, nem kötelessége
önmagát megkeresnie?                                                                                  vajon nem könnyelműség-e, ha valaki feltevésekkel és találgatásokkal, megbízhatatlan módszerekkel találgat, és nem kell-e gyakorlatilag, oknyomozó és rendszeres kutatómunkával törekedni arra, hogy az ember önmagáról megtudja, hogy kicsoda?

I. rész

Ezt a mondatot könyv nélkül tanuld meg és reggel és este háromszor hangosan, tagolva mondd el. Az angyal minden ember életében legalább egyszer megjelenik.

I. rész

Ó, mi nagyon szépen éltünk, higgye el, uram, boldogult feleségemmel, tanúkat hozhatnék, írásbeli igazolást, hatósági bizonyítványt (zsebét kezdi tapogatni, több iratot vesz el ), közmondás lett nálunk, hogy úgy élnek, mint a Hoppy házaspár, mint a Hoppyék a kalitkában, közmondás személye és tárgya lettem, méltatlanul, vasárnap délután kéz a kézben sétálni mentünk a parkba, és illedelmesen beszélgettünk (elérzékenyedve könnyezik), uram, kizárólag nemesít és vallásos szívet felemel tárgyakról (kezét szívére teszi, és mélyen
meghajlik), de okos tudományos kérdésekről is és az erkölcsről, uram, főként az erkölcsről, mert az én házamban a vallás és a tudomány és az erkölcs, nemes ház a Hoppy-ház, híre messze terjed, nemes Hoppy-ház erkölcséről híres (halkabban és bensőségesen), békében, uram, békében, nem voltunk gazdagok, de én, uram, én (csuklik), én ezt a békét és erkölcsöt feldúltam (zokog), én öltem meg a feleségemet, nem tudom magamban tovább tartani, én voltam az, aki megöltem t (fejét kezébe hajtja, és a sírással küzd), három gyermeket szültünk a legközösebb házastársi egyetértésben, burján vagyok (csüggedten áll, fejét lehajtja), pósfai burján vagyok (felsóhajt, és az égre néz), én öltem meg őt, és ne higgye, uram, hogy csak az ön tiszteletére vagyok ilyen, nem, uram, én mindig ilyen vagyok, képzelje szegény gyermekeimet, képzelje, szegényeket (könnyezik), és önnek, uram, jó, ön engem bármely pillanatban elhagyhat, és elmegy és elfelejt, de én (mellét veri), én, uram, nem tudom elhagyni magamat soha-soha (szemét törüli, csuklik), feleségem se bírta, elhagyott, most itt három soponya gyermek, három árva gyanó, kis gyanóca (az ajtónak támaszkodik, és hosszasan zokog) –

I. rész

Az ember képzeletében lappangó bűnös örvényt semmi sem képes annyira felkavarni, mint éppen a közhely. Ezért történik meg, hogy egy szónoklat
vagy vasárnapi prédikáció az emberben a legmélyebbre rejtett gazságokat is felébreszti, sőt fel is ingerli, és én gyakran csodálkoztam azon, hogy az emberek az igehirdetésről kijövet nem sietnek egyenesen a korcsmába vagy a bordélyba –

I. rész

Nézze meg ezt az urat, aki ön mellett fekszik, és úgy tesz, mintha aludna. Ennek az úrnak neve Episztemon, egyébként közhivatalnok. Különös ember. Az orvosokat kora gyermekségétől kezdve a betegségek és nyavalyák egész seregével lepte és lepi meg szüntelenül. Volt sánta, volt vak, volt béna, volt húsiszonya, tér- és víziszonya, dadogott, reszketett a feje, a térde, sőt egyszer egészen rövid ideig süketnéma is volt, de ezt hamarabb feladta, mert a dolog nagyon nehéz és tagadhatatlanul veszélyes is volt. Episztemon úr jelenleg süket. De ön hibát követne el, ha azt hinné, hogy nem hall. Hall , kérem, minden
szót, s persze azt is hallja, amit róla beszélek –


I. rész

Kesző Bertalan úr az elöljáróságon több mint húsz évig a szegényügyeket vezette, ez alatt az idő alatt sok száz, sőt ezer koldusszólamot gyűjtött. Nem
lehetetlen, hogy egyszer közelebbi kapcsolatba lép vele, s akkor gyűjteményét igen szívesen meg fogja mutatni, az egyes textusokat el is fogja énekelni, és drámai módon bemutatja. Határozottan érdekes. Ilyesmit példának okáért: Világtalan vagyok, szegény világtalan. Ezt sopánkodva, fájdalmasan, kicsit énekelve, révetegen kell mondani. Vagy: rokkant... beteg... öreg... Ezt halkan csukladozva, de behízelgően kell mondani. Az egyik kimagasló szöveg így
hangzik: Nagyságák, nagysáááágák! ezt kétféleképpen lehet, az egyik verzió szerint halkabban, siránkozva és fájdalmasan, a másik szerint hirtelen feljajdulva és panasszal, kihívó szemrehányással. Az előadástól természetesen igen sok függ. Kesző Bertalan úr páratlan előadó. Aztán itt van még az igen ritka és kiváló szólam: ezt kétségbeesett rimánkodással, tele torokkal, élesen, kifejezetten támadóan kell mondani: nehagyjanakel... neeehagyjanakel! Amit
az imént mondott, az egyike parádés formuláinak, amit csak ritkán, kivételes alkalommal használ, úgy látszik, önt, mint idegen embert, meg akarta tisztelni. Érdekes ember, nem?

I. rész

Kesző Benjamin köszörűs a Hárombéka tér 4. szám alatt lakott. Nem volt azonos Kesző Bertalannal, a nyugalmazott elöljáróval, a koldusigék gyűjtőjével és az amatőr koldussal, neki még csak rokona sem volt. De Kesző Benjamin köszörűs nem volt azonos Kesző Benedekkel sem, az ószeressel és antikváriussal és könyvkereskedővel, aki a Pataksoron lakott. De nem volt azonos Kesző Domonkossal, a nyugalmazott fővárosi főszámvevőségi               főszámtanácsossal sem, akinek szintén még csak rokona sem volt. Kesző Benjamin úr köszörűs volt a Hárombéka tér 4. szám alatt, kicsiny, gömbölyű, hatvanas ember, a vöröshajú igen távoli rokona, az egyetlen ember, akit a városban ismert úgy, hogy egyszer, mintegy hét évvel ezelőtt vele találkozott, s most ideutazása előtt írt neki.

I. rész

Schnoen Alajos gimnáziumi igazgató.
Ki az?
Különös ember –
Különös emberekben itt, úgy látszik, nincs hiány –
Schnoen, vagyis nem Schnoen, hanem ma Bajnád, Bajnád Edelény –
Nem egészen értem, szólt a vöröshajú, ha Schnoen, akkor miért Bajnád, és ha Bajnád, akkor miért Schnoen és igazgató –
Igen.
És micsoda név az, hogy Bajnád és méghozzá Edelény, sohasem hallottam –
A dolog nem olyan egyszerű, szólt Kesző Benjamin (nem Kesző Bertalan, nem Kesző Benedek és nem Kesző Domonkos, hanem Kesző Benjamin köszörűs, lakik Hárombéka tér 4.)
Nem, mondta a vöröshajú, most már igazán nem értem –
Ez itt Schnoen Alajos igazgató –
De akkor miért Bajnád Edelény?
(Autoglorificiens Hydrapoláris amphibólia. Furius Troglodex. Mar psellevence. Tanszünet. Pósfai Burján Jeszenő. Odakozmásodott Sehnsucht nach der Liebe, könyörületes szívűeket kééééri szegéééény beteg...)
tulajdonképpen és eredetileg, a keresztlevél és a rendőri bejelentőlap szerint Schnoen Alajos, de , mint Schnoen Alajos, levelezésben áll Turcsika Szelenárral –
Most meg már Turcsika Szelenár, szólt a vöröshajú, ezt így most még sokkal kevésbé értem.
Schnoen, így van? igen. Levelezésben állt Turcsika Szelenárral. Helyes. De micsoda név az, hogy Turcsika Szelenár?
Ő találta ki –
Schnoen?
Igen, vagyis Bajnád –
Mi köze az egésznek Bajnádhoz? Ha Schnoen, aki levelezésben áll Turcsikával, akit maga talált ki –
Azért, kérem, mert amint mondtam, a mai napon Schnoen Alajos. Érti?
Nem értem, de elfogadhatom. De ön az imént azt mondta, hogy a mai napon nem Schnoen, hanem Bajnád –
Jó, akkor mondom így. tegnapeő tt Schnoen volt, és tegnapelőtt levelet írt barátjának, Turcsika Szelenárnak –
De hiszen azt találta ki –
Várjon. Saját címére írt neki –
A vöröshajú szemét behunyta és gondolkozott.
Szóval a saját címén levelezésben áll Turcsikával, de akkor miért Bajnád Edelény?
Mindjárt megmagyarázom, szólt Kesző Benjamin (nem Kesző Bertalan nyugalmazott elöljáró, sem Kesző Benedek antikvárius, sem Kesző Domonkos fővárosi főszámvevőségi főszámtanácsos, hanem Kesző Bertalan köszörűs, lakik Hárombéka tér 4.)
Hát akkor hogyan is van? kérdezte a vöröshajú.
Tegnapelőtt Schnoen Alajos volt, és a saját címére írt képzelt barátjának, aki szintén maga, ez a barát Turcsika Szelenár, maga –
maga? hiszen Schnoen –
Még mindig nem érti, szólt Kesz őBenjamin (nem Kesző Bertalan, nem Kesző Benedek és nem Kesző Domonkos).
Magyarázza meg, szólt a segédfogalmazó.
Tegnapelőtt levelet írt Turcsika Szelenárnak saját címére. Tegnap a levelet megkapta, és akkor ténylegesen átváltozott Turcsika Szelenárrá. De tegnap levelet írt Bajnád Edelénynek saját címére, és ma a levelet megkapta, és akkor átváltozott Bajnád Edelénnyé. Ma ismét levelet ír, de már ismét Schnoen Alajosnak, a levelet holnap megkapja, és holnap ismét Schnoen Alajos lesz. Most már érti?
A vöröshajú szótlanul állt. Aztán ezt kérdezte:
És mi a különbség Schnoen és Turcsika és Bajnád között?
Kesző úr magyarázni kezdett: Amikor Schnoen, akkor egészen tűrhet , sőt komoly ember, higgadt úr, kicsit zárkózott, de a matézis tanára és igazgató, és tekintélyét nagyon komolyan veszi. Turcsika Szelenár már sokkal kevésbé rokonszenves, epés, mérges, türelmetlen, kötekedő, szegény diákok rettegnek,
amikor az osztályba lép, mint Turcsika. Harmadnap aztán a helyzet végképp elromlik, akkor Bajnád Edelény, vastag bottal jár, az utcán ok nélkül az embereket megveri, korán reggel részeg, káromkodik, szóval –
Értem. Szóval akkor csak minden harmadik nap Schnoen –
Úgy van –
És nem szokott megtörténni, hogy valamilyen negyedik?
Eddig még nem történt meg. Azt hiszem, nagy meglepetés lenne –


I. rész

Fillér Joachim karmesternél azokban a hónapokban a rendellenesség néhány jelét többen észrevették. Mozart g-moll szimfóniáját negyven bőgőre írta át, és a decemberi hangversenyen a mű előadását meg is kísérelte. A közönség az első ütemeknél meghökkent, néhányan nevetni kezdtek, egyesek a fülüket befogták, és távozni akartak. Mikor a kontrabasszus tovább dünnyögött, voltak, akik a dobogóra fölmentek, és az egészet kikérték maguknak, tiltakoztak, és a karmestert felelősségre vonták. Fillér Joachim azonban feltűnő elmélyedéssel tovább vezényelt, mire a megdühödött hallgatók a karmestert megverték, a
bőgőket pedig összetörték. Erről az esetről akkor sokat beszéltek, sőt írtak is.

I. rész

Kankalin Mátyásné törvényszéki bíró felesége aznap is, mint egyébkor, már hat óra előtt felkelt, a konyhába ment, és a reggeli elkészítésébe fogott. Kankalin is felébredt, mint egyébkor, arra gondolt, hogy amikor megnősült, a dolgot nem így képzelte. Laura, akármilyen kívánatos volt is, ma már semmiképpen sem tudná őt, persze, Laura, ma ez a házasság, vagy legalábbis, milyen különös. Az első reggelen, a legelső reggelen, ezelőtt csaknem huszonöt évvel, már hatkor kelt, házasságuk legelső napján, mindjárt az esküvő után az ágy szélén ült
és öltözött, majdnem sietve. Mit csinál, kedves Laura? kérdezte. Megyek a konyhába, és a reggelit elkészítem. Fölösleges annyira sietni, hiszen  szabadságon vagyok. Az asszony mégis felöltözött és elment. Később, reggelizés közben elmagyarázta, hogy nem akar cselédlányt tartani. Abból a pénzből, amit szolgálóra költene, inkább vásárolni fog. És mit? Ó, sok
mindenfélét. Gondolni kell arra, hogy ha ezüstlakodalmukat megtartják, ezüstjük legyen rendben, bútoraik kifogástalanok legyenek, a sok asztalkendő , szalvéta, függönyök, szőnyegek, az ételekről nem is szólva. Hiszen olyan sok mindenféle kell, szendvics, torta, sütemény, a sok bor, pálinkaféle, talán pezsgő is, hiszen az illik, vagy nem? Kankalin Mátyás egészen elcsodálkozott. E gondosság láttán szóhoz sem jutok, mondta.


I. rész

Barnabás Maximus mostanában rendkívül nagyszabású mű el készítésén dolgozott, amely mű, mint mondani szerette, bizonyos tekintetben az egyetlen és első valóban tudományos könyv, az összes természettudományokat, történelmet, matematikát, logikát, lélektant, sőt a gyakorlati tudományokat is magába öleli, az erkölcsre, a szokásokra, a divatra, az öltözködésre, a játékokra, a sportra is kitér, s így Barnabás szerint az emberiségnek tízezer év
óta függő kérdéseit rendezi, és végre megoldja. Megszámlálhatatlan ezer kötetből álló könyvtára az egész emeletet elfoglalta, itt élt hajnaltól éjszakáig szüntelen munkába merülten, házát csak ri- tkán hagyta el, inkább csak ha meghívták, mert társadalmi kötelezettségei alól magát nem óhajtotta kivonni. Sokáig azzal a gondolattal foglalkozott, hogy a világot körülutazza, legalább egyszer, hogy az embe ri- séggel szemtől szembe találkozzék, és a
népek életébe alkalma legyen a helyszínen betekinteni. Barnabás ezeket az értesüléseket elsőrendűen fontosaknak tartotta, s ezért kétezer-négyszázhatvanhat útleírást szerzett be, hogy a valóságról elsőkézből minél több adat birtokába jusson. Az utazás terve egyelőre nem valósulhatott meg, mert a prehisztória problémáinak végleges megoldása nélkül ebbe a
vállalkozásba fogni esztelenségnek látszott. Mit lát az olyan ember, aki a múlttal nincs tisztában?

I. rész

Amikor ezt a nevet, hogy Böllér Leo őrmester, meghallottam, mondta Barnabás Maximus, a név önkéntelen kétméteres tagbaszakadt monstrumot idézett elém, sörényes és bömbölő hangú barmot, Kalibánt, olyan tenyerekkel, mint a lapu, valóságos hentest és mészárost. Igazán meg voltam lepve, amikor egyszer azt mondták, ez itt Böllér Leo, és akkor láttam, hogy selymes, fehér bőr, csaknem szakálltalan arcú, kicsinyke, vékony ember, tagjaiban csirkecsontokkal, hangocskája is magas, egyenesen a természet csodájának tartottam, hogy
ilyen lény egyáltalában életben maradt, és már vagy huszonöt évet megért.