IGAZ EMBER 

JÓZSEF ATTILA BESZÉLGETÉSEI ISTENNEL

A 2024 novemberétől 2025 márciusáig a facebookon hetenként megjelent, húsz részes sorozat teljes változata.

JÓZSEF ATTILA tizenöt évet felölelő életművét kezdettől fogva áthatja Istenhez fűződő, legszemélyesebb mélységeket bejáró, ugyanakkor metafizikai magasságokig emelkedő Isten-élménye, hitvallása.

Húsz költeményének megszólaltatásával szeretném megnyitni költészetének ezt a rejtetten nyilvánvaló dimenzióját. 

A versek szövegét a keletkezésük dátuma és egy vizuális asszociáció követi. Ezek – néhány kivétellel – ablakot nyitnak a XX. század képzőművészetének József Attiláéval rokon szellemi világára. Majd rövid kommentár következik, végül a fehér ikonra kattintva a költemény előadásomban meghallgatható. (Kéretik jó hangminőségű lejátszást-meghallgatást biztosítani.)

A teljes életműből kiválasztott versek megírásuk időrendi sorrendjében követik egymást. Így jól megfigyelhetővé válik József Attila Isten-értelmezésének és élményének gazdagodása és elmélyülése. A versek és a hozzájuk kapcsolódó anyagok laptopon vagy számítógépen két oszlopban jelennek meg, soronként balról jobbra haladva.  Mobiltelefonon a versek a hozzájuk kapcsolódó anyagokkal együtt egymás alatt egy oszlopban helyezkednek el, időrendi sorrendben.


Köszönöm az érdeklődést, és remélem, sikerült ráirányítanom a figyelmet József Attila minden vonatkozásban egyetemes értékű költészetének erre az eddig elhanyagolt aspektusára. Észrevételt, megjegyzést, javaslatot és véleményt egyaránt szívesen fogadok e-mail-címemen (nyitraitamas13@gmail.com) vagy messengeren.

Itt jelzem, hogy ennek a honlapnak több linkje is van, amelyek esetleg felkelthetik a látogató érdeklődését. A blog nem működik.

ERŐÉNEK

Derekamban tizenhétéves izmok ringatóznak
És szemem meg nem csorbul a horizontnak az élén.
Én vállamra veszem a Tavaszt
S a szívemnek hozom el.
Bírom vonszolni Időtlenségem igáját
És térdeim nehezebb súlyú sóhaj alatt is
Meg nem rogyadoznak.
Én magamban rejtem a tűzokádót,
De ajkaim keserű rimeknek a bánatát facsarják.
Talpam alatt gúlák világa porladozik szét
És a végtelen Nap ideszédült lelke
Égbebillenő fejem koszorúzza.
Összeszorított öklömről a sebek lecsöpögnek
S én még tudok is alázattal borulni
Anyám begyepesedett koporsójára.

1922. ápr.

1__kondor-b-la-f-rfi-kontrukcio_JPG_Large.JPG

A 17 éves költőnek ez a verse első, önálló kötetében (Szépség koldusa) jelent meg 1922-ben, Juhász Gyula bevezetőjével. Az ERŐÉNEKben a költő fiatalsága kihívó hetykeségével tekint az élet megpróbáltatásaira, miközben mélyen átéli a kereszthordozó Krisztus áldozathozó passióját is.

Kép: Kondor Béla (1931-1972)  Konstrukció


Kattintson ide

KÖNTÖSÖK

Remegni kell a vérsötét
Gyökérző Bánat köntösét
S tisztelni kell, ki hordja Ember
És ebfoggal nem tépi szét.


Csalán s tövisből jólszövött
És nem libeg a test fölött,
Tapad, szorul, ölel, fujt és mar,
Az emberrel szint’ összenőtt.


És néha egyszerű, poros
És néha meg rózsás-piros
És néha szemszinű, meg barna,
De mindig egyformán szoros.


És néha pókhálós, avas
És néha súlyos, mint a vas
És néha meg aranyszegélyű
S csillog, mint messzi kék havas.


Rettegni kell a vérsötét
Gyökérző Bánat köntösét
S tisztelni kell, ki hordja Ember
És ebfoggal nem tépi szét.


Ki fölvette, azon marad
És benne jár és nem szabad.
Elhordja egész életén át,
Míg teljesen szét nem szakad.


1922. máj. 17.


2__El_Greco_Szent_Pal_apostol__1585_korul__magangyujtemeny.jpg

Szintén a Szépség koldusa című kötetben jelent meg ez a vers, amely az ősi ruhadarabot viselő Ember szakrális kisugárzását idézi meg a költészet láttató erejével.

Kép: El Greco, Szent Pál apostol - részlet


Kattintson ide

KESERŰ NEKIFOHÁSZKODÁS


Gyere Úristen, nézd meg, itt vagyok –
Tudom előtted el nem sáppadok.


Azt, amit adtál – megvan épen – vedd el!
‘sz csak hitegettem magam a Neveddel.


Te oly erős vagy, gondolsz egyet s van,
De nékem kínos a bizonytalan.


Vagy nem is adtál, én véltem bolondul,
Hogy számon élet – szöllő mustja csordul.


Ne haragudj hát, Isten, nem hiszek,
De nyakamban száz kétséget viszek.


Szeress nagyon, hogyan, tudod Te jól azt,
Mint Nap havat, amit magába olvaszt.


Vagy üss agyon hát, csak törődj velem
S én nem kérdem, hogy nincs-e kegyelem.


Odaadom a vérem is, ha kéred.
– Mily furcsa az, hogy Néked nincs is véred.


Te jól tudsz engem, sorsom is tudod,
De vedd el tőlem a talentumod.


Ó szörnyű Isten, látogass meg engem!
Jóságod úgyis mindhiába lestem.


Tudom, előtted el nem sáppadok,
Gyere Úristen, nézz meg, itt vagyok.


1922. júl.


3__Michelangelo_freskoja_a_Sixtus-kapolnaban.jpg

A 17 éves József Attila még ADY-san provokáló, kihívó hangnemben szólítja meg Istent, de a teljes odaadást jelentő hitét a legmagasabb költői szinten fogalmazza meg az egyik sorpárban. Vajon melyikben?

Kép: Michelangelo freskója a Sixtus-kápolnában. Jónás próféta - részlet


Kattintson ide

CSÖNDES ESTÉLI ZSOLTÁR


Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel, meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.

Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani, hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.

Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.

De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

1922. júl.-aug.

4__covers_181155.jpg

A keserű nekifohászkodás után estéli zsoltár hangján szólal meg az Isten-kereső költő. Magát kellető szerénységbe burkolózva terjeszti elő megkerülhetetlen kérését: „Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.” Az ember nélküli Isten abszurditását fogalmazza így meg.

Kép:  A Szépség koldusa kötet egy dedikált példánya, 1922


Kattintson ide

RÉSZEG A SÍNEKEN

Egy részeg ember fekszik a síneken,
A bal kezében tartja a butykosát
És hortyog. Alszik hajnali hívesen.
Az Éj az úton most üget el tovább.

Kuszált haját már ékesitette sok
Giz-gaz-szeméttel lágyan az éji szél,
Most hint az ég rá isteni harmatot
S meg nem mozog, csak melle zihál, hisz él.

Jobb ökle mint a talpfa olyan kemény,
Úgy alszik mint rég, anyja meleg ölén.
Ruhája rongyos. Még fiatal; legény.

A Nap se kél, az ég hamuszínre tört.
Egy részeg ember fekszik a síneken
És messziről lassan dübörög a föld.

1922. aug.-szept.

5__Derkovits-Gyula_grafikaja.jpg

A 17 éves költő az Isten nélküli ember és az ember nélküli Isten drámáját jeleníti meg mozdulatlanság és mozgás élet-halál harcában, ahol az Élet mozdulatlan, a Halál pedig mozgásba lendül. És Isten? Hol van ilyenkor? Ott.

Kép: Derkovits Gyula (1894-1937) grafikája


Kattintson ide

LÁZADÓ KRISZTUS

"- Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság!
Ne légy más, mint az Igazságos Úr.
Több kalászt adj, de azért el ne vedd a
Rózsát.

Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba,
Gyere ki, nézd meg - szolgád mit csinál?
Ronggyá nem mosná élet-subád ember
Átka.

S Neked könnyű vón a tövist letörni.
Tanulhatnál még tőlem is, Uram -
Én töröm s nem lesz vacsorám, csak - föld: egy
Ölnyi.

A telked azért mégis tisztitom csak.
És már egy nagy, sajgó gerinc vagyok -
Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztán
Rontsak.

Azért ameddig csak birom, csinálom,
Bár kezemen csalánmart hólyag ül.
S ha vihar jönne, mint a korhadó fa,
Állom.

De add kölcsönbe legalább subádat:
Téged nem ér el átok és eső,
Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors a
Lábad.

Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé -
Testemnek ágyam is hideg, a Föld
S aranyszavad átváltozott rossz, kongó
Érccé.

S munkámban, Uram, érek annyit, mint Te
Nagy passziódban; és a lelkem is
Részed lesz nemsokára s a legszebb fényt
Hintve:

A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.
Bizony mondom, még nincsen is szemed,
Most nem látsz. Lennél immár igazságos,
Isten!"

Fáradt baromként reszket lelke, teste,
Félmunkát végző társak röhögik
S feszül, mert tudja - reá korábban jön
Este.

Nagy, roskadt lelke igéket emel még
S kilógatja fakult, sápadt szivét,
Mint akasztott ember szederjes, szürke
Nyelvét.

1923. ápr. 29.

6__Kondor_Bela_Plehkrisztus_1964_MNG.jpg

A zaklatott, hosszú megszólítás után, melyben Isten hű szolgájaként jelenik meg, a költő maga válik a kiszenvedő Krisztussá. József Attilát sajtó útján elkövetett istengyalázás vétsége miatt a Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1924-ben 8 hónapi fogházra és 200.000 korona pénzbüntetésre ítéli. A per harmadfokon felmentéssel végződik Vámbéry Rusztem briliáns védői és jogi munkájának köszönhetően. A költő a kihallgatási jegyzőkönyv tanúsága szerint következőképpen védekezett a büntetőbíró vádjai ellen: „Én a versemben Krisztus alatt tulajdonképpen magam, mint lázadó embert értem, aki nem azért teremtetett, hogy Istent dicsőítse, hanem, hogy az ember életének értelméhez közelebb jusson. A versben inkriminált kifejezésekkel tehát allegorikusan magam illetem, s ezekkel azt akarom kifejezni, hogy én mint ember halálra vagyok ítélve. Végső eredményben a vers Isten dicsőítését és nem gyalázását szolgálja, mert legyen az embernek bármily alkotása, végeredményben mégis az emberi alkotás Istent dicséri.”

Kép: Kondor Béla (1931-1972)  Pléhkrisztus


Kattintson ide

KIÁLTUNK ISTENHEZ

Isten!
Kiáltunk hozzád:
Légy a mi érző, meleg bőrünk,
Mert megnyúztak bennünket,
A fájdalomtól már semmit se látunk
És hiába, hiába tapogatózunk,
Nem érezzük meg a dolgokat,
Csak azt, hogy irtózatosan fájnak.

Mi haszna, ha tudjuk, de nem látjuk,
Hogy belőlünk lobbannak ki tavasszal a rügyek,
Hogy fáradságnál hősebb a karunk
S agyunk robbantóbb minden dinamitnál.
Szavunk gyapjúja megpörkölődik
És keserű füstként hordozza a szél,
Mert nem takarózik senki sem bele.
Mindenkiből kicsurog a lelkünk,
Mint rozsdalyukasztotta kannákból a tej.
Szeretetünkkel sajttá ojtjuk mégis,
Hogy legalább a fiaké legyen,
Mert most leaggathadd magadról a csillagokat,
Itt a garasok fénye maradandóbb.
S nem fogad az asztalához senki,
Hegyek barlangos gyökereit rágjuk,
Az égen sem nap - aranytallér ragyog,
A mezőkön kutyatej sem érik.
Ó, légy a mi érző, meleg bőrünk,
Hogy a fájás leperegjen rólunk,
Mint a ludak tolláról a víz,
Hogy végre egyszer megfaraghassuk már
A márványszobrot és a deszkalócát -
Nem akarjuk, hogy holnapra maradjon
S a vizeken már delelnek a felhők,
Eztán már az árnyak sokasodnak,
Dologvégzetlen kell, hogy hazatérjünk,
Meghálni lecsukódó szemeid alá.

1923. dec. 15.


8__Kondor_Bela_Savonarola.jpg

A 18 éves költő versében Isten és Ember fájdalmas elválasztottságának és elválaszthatatlanságának polifóniája szólal meg.

Kép: Kondor Béla (1931-1972) Savonarola, 1962

Kondor Bélát bátran nevezhetjük a magyar festészet József Attilájának, ezért is szerepel gyakran sorozatunkban.


Kattintson ide

IGAZ EMBER

Szemeim, ti fényfejő parasztnők,
Fordítsátok ki a sajtárokat,
Nyelvem, szép szál kurjantós legény,
Hadd abba hát a kubikolást,
Állat, szaladj belőlem Ázsiába
Izzadó erdők gyökereihez,
Gerincem, szédülj az Eiffel-torony alá,
Szigonyod a szagot elkerülje,
Orrom, vitorlázó grőnlandi halász,
Kezeim, Rómába zarándokoljatok,
Lábaim, árokba rugdossátok egymást,
Szolgáltassátok be a cíntányérokat,
Füleim, a cíntányérokat!
Combom, ugorj Ausztráliába,
Te harmatos-rózsaszínű fiahordó,
Gyomrom, te könnyű léggömb,
Repülj a Szaturnuszig, a Szaturnuszra!
Mert úgyis kilépek számszélire
S íves kiáltással füleikbe ugrom,
Mert fölhúzták már a megállt órákat,
Mert ívlámpákként ragyognak majd a falvak,
Mert fehérre meszelik a városokat
És csigolyáim szétgurulhatnak a világba,
Én már akkor is egyenesen állok
A görbén heverő halottak között.

1924. máj.


9__Kondor_Bela_A_geprepules_geniusza__1964.jpg 

A 19 éves költő duhaj játéknak látszó önmegszólításával apokaliptikus leltárt készít fizikai önmagáról, amint szétosztja testrészeit a világban, hogy megszabaduljon mindentől, ami útjában áll IGAZ EMBERRÉ válásának. A vers utolsó mondata villámcsapásként éri az olvasót: kik a görbén heverő halottak? Mi vezetett pusztulásukhoz, amit a költő tudatos önboncolásával elkerül? Talán következő versében választ kapunk erre is.

Kép: Kondor Béla (1931-1972) A géprepülés géniusza, 1964


Kattintson ide

NEM ÉN KIÁLTOK

Nem én kiáltok, a föld dübörög,
Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,
Lapulj a források tiszta fenekére,
Símulj az üveglapba,
Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,
Kövek alatt a bogarak közé,
Ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,
Te szegény, szegény.
Friss záporokkal szivárogj a földbe –
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!

Meddő anyánk gyerekért könyörög.
Barátom, drága, szerelmes barátom,
Akár borzalmas, akár nagyszerű,
Nem én kiáltok, a föld dübörög.

1924 első fele


10__Szalay_Lajos.jpg

Először jelenik meg itt József Attila költészetében a sátán mint Isten antitézise és az Ember kísértője. Szörnyű művének, a lassan, de feltartóztathatatlanul közelítő újabb világpusztulásnak félelmetes - ma újra aktuális - előérzete hatja át ezt az egyszerre mikro- és makroszkopikus látomást. Mintha Isten kivonult volna a világból! De nem! József Attila tudja - ezt élte meg már gyermekkora óta -, hogy Isten az általa teremtett természet csodái között elrejti és megmenekíti az Embert, bár a sátán és szolgái tűvé teszik érte a Földet, hogy elpusztítsák. A költő feltárja ezt a titkot embertársai számára. Az alábbi linkre kattintva hallgathatjuk meg ezt a rendkívüli erejű verset, miközben megtekinthetjük a XX. század egyik legjelentősebb grafikusművészének, Szalay Lajosnak (1909-1995) megrázó művét.

„Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz.” (Pablo Picasso) Ezért is választottam vizuális asszociációként Szalay Lajos Apocalypsis című grafikáját: az igazság teljességének feltárulkozását. József Attila érzékeny szeizmográfként rögzíti a világban - és így benne is - rejtőző, kitörni készülő univerzális kataklizmát.

Kép: Szalay Lajos (1909-1995) grafikája, 1965


Kattintson ide

GYÉMÁNT

Mindenkor idejük van a zsoltároknak.

Gyémánthegyen állunk,
De zsebünkben kavicsok vannak.
Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk,
Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink.
Most könyörgések szomjazzák erőnket
És térdünk alatt lyukassá kopnának a kövek,
Szívünkben a csillag megfagyott.

Igen. Igen.
Elsüllyedtek a haditengerészek:
Szelid révészek csónakáznak Isten felé.
Még a nagyon öregek is
Kiülnek a dolgok előtti egyszerű lócára
S türelmet prédikálnak messze,
A mulandóság halainak.
Igen, igen.
Ne higyjük el hát barátaim,
Hogy lapdák helyett ökleinkkel lapdáztunk!
Mindent meg kell simogatni,
A hiénákat, a békákat is.

Gyémánthegyen állunk,
Szigorú hó, takard el bűneinket,
Oldozd föl nyelvünket, mennyei világosság!
Te határtalan kristály!

1924 első fele

11__gyemant_j_a_.JPG

A jézusi szelídség, fényesség és szeretet egyik legintenzívebb költői megidézése ez irodalmunkban a mindennapi erőszak antitéziseként. Mennyei világosság nélkül nyelv sincs, amelyen mindez elmondható! József Attila zsoltárja az ikonra kattintva meg is szólal.

Kép: Nyitrai Tamás felvétele


Kattintson ide

MILYEN JÓ LENNE NEM ÜTNI VISSZA

Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világitni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.

Lelkeimmel pörölnöm kéne
S élvén is vagyok most a béke.
Kristály patakvíz folydogál
Gyémántos medrü ereimben.
Szelid fényesség az ingem
És béke, béke mindenütt,
Pedig csak én élek vele!...
Fölemelnek a napsugarak,
Isten megcsókolja minden arcom
És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
A pusztaság fele.

1924. júl. 10.


12__Egry_Jozsef__1883-1951__Balatoni_naplemente.jpg


Íme, ilyen a viszonzott Isten-szerelem József Attila költészetében!

Kép: Egry József (1883-1951) Balatoni naplemente


Kattintson ide

ISTEN (1, 3.)

                    1.
Mikor a villamos csilingel,
Vagy ha a kedves kenyeret szel
S elvál a kenyér a karajtól,
Az Isten megjelenik akkor.

Őt én már igen sokszor láttam;
Fáradtan feküdtem az ágyban,
Ő jött s megláttam szemlehunytan,
Éppen amikor elaludtam.

Egyszer borotvát vizsgálgatva
Ujjamat végighúztam rajta.
Nagy hideg támadt, nehéz, fojtott,
Még a csontom is megborzongott.

Gondolatban tán nem is hittem;
De amikor egy nagy zsákot vittem
S ledobva, ráültem a zsákra,
A testem akkor is őt látta.

Most már tudom őt mindenképpen,
Minden dolgában tettenértem.
S tudom is, miért szeret engem,
Tettenértem az én szivemben.

                      3.
Istenem, én nagyon szeretlek,
Én szíve lennék a szivednek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
Segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,
Segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném,
Szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
Szántanék én is a nyomodba.
A szíkre figyelnék, hogy ottan
A vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha tanár lennél, én ügyelnék,
Hogy megtanulják jól a leckét.
S odahaza a sok tanitvány
Dolgozatát is kijavitnám.

Nem zarvarnálak ennél, annál,
Tudnám én jól, mire mit adnál.
S bármi efféle volna munkád,
Velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,
Vacsora után melléd ülnék.
Te az én szivemet elkérnéd
S én hosszan, sok szépet mesélnék.

1925. ápr. vége


13__Pirk_Janos__1903-1989__Magveto.jpg


A 20 éves költő eltűnt apja helyett szerető Atyát kapott Istenben, akinek mindent jó szívvel elmesélhet. Az elkért szív motívuma egyébként felidézi az Egyiptomi halottaskönyv (Pert em heru) próbatételeinek egyik megrázó pillanatát is, amikor mérlegre kerül az elhunyt szíve. A végső megmérettetéstől való félelemnek azonban itt nyoma sincs, mert a költő tiszta lelkiismerettel és kitáruló szívvel fordul égi Atyjához. Ennek - az együttérző, belső mosolyra késztető - tanúságtétele az ikonra kattintva megszólal.

Kép: Pirk János (1903-1989) Magvető. Pirk János Múzeum, Szentendre


Kattintson ide

BETLEHEMI KIRÁLYOK

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

1929. dec.
7__Betlehemi_kiralyok_konyvborito_Mora_Tuza_Edit_rajzaival.jpg
Az immár 24 éves József Attila elmélyült hitét és letisztult emberségét sugárzó, közvetlen hangvételű költeménye olyan otthonos bensőséggel teszi átélhetővé a keresztény tradíciónak ezt a sokszor emlegetett, népszerű, mégis rejtélyes jelenetét, hogy a verset olvasó vagy hallgató személyes jelenlévőként élheti meg.
Kép: Könyvborító, Móra Kiadó, 2023 

Kattintson ide

FÜST

Kis, nyurga füst virágzik hold előtt.
Ezüsttel köt meg old, hajlong, ledől.
Áttetszel rajta, égi hűvösség.

Sokat szenvedtem, hát sovány vagyok,
elszállok, mint a köznapi bajok –
áttetszel rajtam, égi hűvösség.

Elszállok, el, de a lágy remegés
az életért, világot ringat és
áttetszik rajtad, égi hűvösség.

1930. jan.


14__Szalay_Lajos__1909-1995__A_Genezis_sorozatbol__1965.jpg


A huszonöt éves József Attila ebben a remekművében a külső jelenségek és a belső állapot tökéletes egységben és átjárhatóságban jelenik meg, előrevetítve a költő legnagyobb metafizikai költeményét, a Téli éjszakát (1932). Szalay Lajos áttetsző, önmaguk létéből fakadó virágai mélyen kapcsolódnak József Attila versbéli létélményéhez.

Kép: Szalay Lajos (1909-1995) grafikája a Genezis sorozatból, 1965

Kattintson ide

A HETEDIK

E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

1932

Tarot_VII__A_kocsihajto.JPG

Ki a hetedik? Aki életében eléri a hetes számban rejlő univerzális teljességet. A versszakok végén ismétlődő mondat ezt jelenti: A TELJESSÉG TE MAGAD LÉGY. A költő csak az első két versszakban használ felkiáltójelet. Vajon miért hagyta el a többiben? Hamvas Béla megfogalmazásában: „… az ember akkor ért célhoz, ha önmagát hetedik hatványra emelte. Az egész történet a Hetes jegyében áll, mert a történet nem egyéb, mint a Hét permanens művelete az emberiségen.” Tabula smaragdina, (1947-50) A tarot. Mindemellett a 7-es szám József Attila életében a kezdet és a vég beteljesítő száma is: születési dátuma 19050411 = 21 = 3x7. A 7-es szám alatt lakott utoljára Szárszón (ma emlékház), és este 7 óra tájban érte a végzetes vasúti baleset. A bravúrosan felépített, önéletrajzi elemeket is fölvillantó, önmegszólító vers az ikonra kattintva meg is szólal.
Kép: A Tarot VII. nagy arkánuma A Diadalszekér (A Kocsihajtó)

Kattintson ide

(TEHERVONATOK TOLATNAK...)

Tehervonatok tolatnak,
a méla csörömpölés
könnyü bilincseket rak
a néma tájra.

Oly könnyen száll a hold,
mint a fölszabadult.

A megtört kövek
önnön árnyukon fekszenek,
csillognak
maguknak,
úgy a helyükön vannak,
mint még soha.

Milyen óriás éjszaka
szilánkja ez a sulyos éj,
mely úgy hull le ránk,
mint a porra a vasszilánk?

Napszülte vágy!
Ha majd árnyat fogad az ágy,
abban az egész éjben
is ébren
maradnál?

A raktár
előtt poros lámpa ég.
Csak látszik, nem világit,
ilyen az ész, ha áhit.
Pislog élénken, holott
nagy halott
fény az ég.

1932


16_Giorgio_De_Chirico_Egy_utca_miszteriuma_es_melankoliaja_1914.jpg

Ez József Attila első jelentős metafizikai verse. A benne élesen megjelenő anyagi mozzanatok folyamatosan átfordulnak egy másik, az anyagin túlmutató dimenzióba anélkül, hogy a kettő egymástól elválna. Egyetlen mikro- és makrokozmikus látomás egységében vannak jelen. Minden versszak ennek az egységnek a jegyében halad feltartóztathatatlanul előre egy végső látomás felé, amelyben az ész pislákoló földi fényéhez hasonlóan az égi fény is kihuny… És hol van Isten? Mindenben. És azon is túl. A kihunyt égben is.


Kép: Giorgio De Chirico (1888-1978) Egy utca misztériuma és melankóliája - 1914

Kattintson ide

TÉLI ÉJSZAKA

Légy fegyelmezett!

A nyár
ellobbant már.
A széles, szenes göröngyök felett
egy kevés könnyű hamu remeg.
Csendes vidék.
A lég
finom üvegét
megkarcolja pár hegyes cserjeág.
Szép embertelenség. Csak egy kis darab
vékony ezüstrongy - valami szalag -
csüng keményen a bokor oldalán,
mert annyi mosoly, ölelés fönnakad
a világ ág-bogán.

A távolban a bütykös vén hegyek,
mint elnehezült kezek,
meg-megrebbenve tartogatják
az alkonyi tüzet,
a párolgó tanyát,
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.

Hazatér a földmíves. Nehéz,
minden tagja a földre néz.
Cammog vállán a megrepedt kapa,
vérzik a nyele, vérzik a vasa.
Mintha a létből ballagna haza
egyre nehezebb tagjaival,
egyre nehezebb szerszámaival.

Már fölszáll az éj, mint kéményből a füst,
szikrázó csillagaival.

A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve
lassudad harangkondulás.
És mintha a szív örökről-örökre
állna s valami más,
talán a táj lüktetne, nem az elmulás.
Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc
volna harang
s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz.
S a szív a hang.

Csengés emléke száll. Az elme hallja:
Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja
a pántos égbolt lógó ajtaját,
melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma,
csak dőlt a nyáron át.

Tündöklik, mint a gondolat maga,
a téli éjszaka.

Ezüst sötétség némasága
holdat lakatol a világra.

A hideg űrön holló repül át
s a csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet?
Összekoccannak a molekulák.

Milyen vitrinben csillognak
ily téli éjszakák?
A fagyra tőrt emel az ág
s a pusztaság
fekete sóhaja lebben - -
varjucsapat ing-leng a ködben.

Téli éjszaka. Benne,
mint külön kis téli éj,
egy tehervonat a síkságra ér.
Füstjében, tengve
egy ölnyi végtelenbe,
keringenek, kihúnynak csillagok.

A teherkocsik fagyos tetején,
mint kis egérke, surran át a fény,
a téli éjszaka fénye.

A városok fölött
a tél még gőzölög.
De villogó vágányokon,
városba fut a kék fagyon
a sárga éjszaka fénye.

A városban felüti műhelyét,
gyártja a kínok szúró fegyverét
a merev éjszaka fénye.

A város peremén,
mint lucskos szalma, hull a lámpafény,
kissé odább
a sarkon reszket egy zörgő kabát,
egy ember, üldögél,
összehúzódik, mint a föld, hiába,
rálép a lábára a tél...

Hol a homályból előhajol
egy rozsdalevelű fa,
mérem a téli éjszakát.
Mint birtokát
a tulajdonosa.

1932. dec.


17__Teli_ejszaka2.JPG

A magyar irodalom egyik legsúlyosabb metafizikai verse. Minden külső és belső érzékünk tisztaságát és erejét próbára teszi. Első mondatában nem véletlenül int a költő önfegyelemre. Ami következik, az a mikro- és a makrokozmosz; a belső és a külső; a láthatatlan és a látható egymásra vetülő, hol könnyed, hol súlyos játéka: végső soron EGYSÉGE. Zenei remekmű, amely talán Bartók Béla III. zongoraversenyének második, „adagio religioso”-ként megjelölt tételéhez hasonlít. A 27 éves költő ímmár az ember Isten-azonosságának biztos tudatában méri mélységében és magasságában a téli éjszakát. Mint birtokát a tulajdonosa.

Kép: Nyitrai Tamás felvétele


Kattintson ide

REMÉNYTELENÜL

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

1933. márc.


18__Remenytelenul_b.jpg

József Attila egyik legismertebb versét jószerével kevesen ismerik igazából. A költemény három versszakának ugyanis más-más, bár egymással összefüggő szereplője van. Az elsőben egy csaknem világvégi környezetben maga az ember jelenik meg, csaknem személytelenül. A költő csak a másodikban ölt alakot: ő az, aki föltekintve – a földtől lassan elszakadva – megpillantja az élet fáját, amelyet már a végzetesen felvillanó fejsze fenyeget. A harmadikban már csak a költő lényének esszenciája, a szíve marad meg, és mivel nincs többé életfa, a semmi ágán húzódik meg az őt részvéttel övező csillagok alatt. Egy drámai életút nagy ívű képe ez a vers, amely a Nyugat 1933 7., áprilisi számában jelent meg.


Kép: Szalay Lajos (1909-1995) grafikája


Kattintson ide

NEM EMEL FÖL

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.

Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.

Tudod, szivem mily kisgyerek -
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.

Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.

Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.

1937. febr.


19__Szalay_Lajos_grafikaja__Tekozlo_fiu_1975.jpg

A költő az Isten-gyermekség tudatához elérkezve fogalmazza meg utolsó kérését Atyjához...

Kép: Szalay Lajos (1909-1995) grafikája

Kattintson ide

(AZ ISTEN ITT ÁLLT A HÁTAM MÖGÖTT...)

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
..............................................
..............................................

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

1937. szept.-okt.


20___Szalay_Lajos_grafikaja__Terdeplo_1973.jpg

JÓZSEF ATTILA az Istentől kapott, elfogadott és megélt szabadságot a hűség megmentő jelenvalóságaként éli meg. Az üres űrben tántorgó világ ezért nem rémiszti többé. Tiszta szívvel távozik a világból.

Kép: Szalay Lajos (1909-1995) grafikája


Kattintson ide

Hozzon létre weboldalt vagy webáruházat a Mozello segítségével.

Gyorsan, egyszerűen, programozás nélkül.
Visszaélés jelentése Bővebb információ